2013. október 29., kedd

Új projekt- Maluka

Maluka

Karácsonyi készülődésem újabb megállója :)
A mintát Kryx ajánlotta, ő is ezt köti nagy lelkesen az Eszter óvónőinek :)
Katámnak szánom :)
A fonalat együtt választottuk. Barka fonal Sötétkék (470) Merino Soft árnyalatára esett a választása, úgyhogy elballagtam, megvettem. Nagyon klassz puha ( :3 ) és jó veledolgozni. A szálak szépen egyben maradnak munka közben, klasszul látszódni hagyja a mintát is, szóval, abszolult pozitív a tapasztalat. :)

2013. október 28., hétfő

Alma Ella - kihívás teljesítve :)

Jelentem, elkészült :D
Annyira örülök, már nagyon izgatottan vártam, milyen lesz, amikor elkészül. Megoldódott a fonal gondom is, ugyan, az eredeti induló fonalat nem sikerült beszereznem, de találtam hozzá kísértetiesen hasonlító színt más gyártó palettáján; különbség akad, de alig észrevehető.


Hát, jó nagy lett, az biztos :D
Bár, ez már menet közben látszott, hogy méretes darab lesz... jóval nagyobb, mint a Holden kendőm.
A blokkolás simán ment, szépen engedett a fonal, száradás után sem ugrott össze, ahogy az első képen látható, klasszul kirajzolódik a minta :)  Eri fel is próbálta azóta; méretéból adódóan alkalmasabb hátra terítve hordani. Megnéztük sálként hordva, hugi szerint kényelmes, és jó meleg, nekem kicsit terjedelmes. Ettől függetlenül, abszolult megérte a fáradságot :)

Tapasztalatok összegezve:
 - nem túl macerás minta, kis kitartással kezdők is belevághatnak
-az alján lévő csipkeminta nagy odafigyelést igényel, érdemes nem csinálni semmi mást közben
- a kendőtest haladós, könnyen megjegyezhető elemekből áll, szerettem :3
- a középső szemet érdemes megjelölni, anélkül könnyen elcsúszhat a minta (a többi jelölő elhagyható)
-közepes fonalvastagság mellett minimum 120cm-es damilhossz  szükséges











2013. október 12., szombat

Almost done ;)

Végre elkészült :)

Már nagyon vártam, hogy megmutathassam a végeredményt ;)
Összességében 4 gombóc Catania color 00026 árnyalatú fonal van venne. Maradt ugyan egy kicsi még belőle, de nem mertem már tovább kötni, mert akkor úgy járok, hogy sosem fejezem be ^^ . (így is tovább kötöttem, mint a minta eredetije, nagyjából 6 sorral. Ugyanis,az eredeti minta szerinti  vége előtt, elfogyott a fonalam... :S Mostanában ez nálam olyan tipikus... de, ez legalább könnyen beszerezhető, nem úgy, mint a másik futó munkám fonalai :(  Dilemmáztam is rajta egy keveset, hogy mi legyen? Végül úgy döntöttem, nem zárom le idő előtt a mintát, hanem új gombócot kezdek, és kötöm, ameddig kötöm; illetve ameddig merem :D

A mintáról pár szóban:
 Szívesen kötöttem. Nem volt túl bonyolult, tudtam közben például filmet nézni; nem kellett görcsösen azt figyelnem, hogy mi is jön éppen. Félbe lehetett hagyni , ha úgy alakult, minden macera nélkül tudtam folytatni onnan, ahol abbamaradt. Kezdőknek (én még vidáman annak számítok :$ ) is ajánlom.

A végeredmény a képeken látható. Bárki, aki belekezd, egy különleges, szép darab birtokosa lesz. Hordható vállon, vagy nyak köré tekerve; mindkét módon mutatós. :) abszolut feldobja a mindennapi viseletünket.




Alma Ella... picit elakadtam :(

Ami azt illeti, elakadtam :S
Nem könnyű feladat kiszámolni, vajon mennyi fonal is kell egy munka elkészítéséhez, és én is úgy jártam, ezzel -gondolom én....- nem vagyok egyedül, hogy elfogyott a sötétlila fonalam :(

05676
Ráállítottam a témára akit csak lehetett, de egyenlőre nem jártam sikerrel. Pesten is több boltba bementem, azt mondták, palettát váltott a fonalcsalád, így nem tudnak nekem segíteni. Varrógép Centrum (Oktogon) -i boltjában az eladó hölgy volt nagyon kedves, felajánlotta, hogy felhívja a gyártót, hátha maradt készleten a régi paletta ezen árnyalatából. Sajnos, nem járt sikerrel, de a gesztus nagyon jól esett, ezúton is Hálás Köszönetem a próbálkozásért. :3
Viszont.. találtam egy webshopot, ahol még fenn van ez a fonal. Felvettem velük ma a kapcsolatot, úgyhogy most ebben van minden reményem. Drukkoljatok ^^